VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KÁLMÁN Attila
( Budapest, 1938. október 22. - , 2015. október 28. )

középiskolai tanár, gimnáziumi igazgató

Szülei: Kálmán Rudolf főszolgabíró, Félegyházy Magdolna. Nős, Demjén Erzsébet óvónő. Gyermekei: Attila 1968, Endre 1970. 1957-ben a Budapesti Tanítóképzőben, 1963-ban a Szegedi Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán, 1968-ban az ELTE matematika–ábrázológeometria szakán kapott oklevelet. 1978-ban az ELTE-n egyetemi doktori címet szerzett. 1956 és 1960 között általános iskolai tanár Dány, 1960-tól 1965-ig Kistarcsa községekben. 1965–1968-as években tanár Budapesten, 1968-tól 1990-ig az Eötvös József Gimnáziumban, Tatán. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő (Komárom–Esztergom megye), a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára. 1991-től a Dunántúli Ref. Egyházkerület főgondnoka. 1994-től a Pápai Ref. Kollégium Gimnáziumának igazgatója, 1997-től a Magyarországi Ref. Egyház Zsinatának világi elnöke. 1979 óta a Bolyai János Matematikai Társulat tagja. 1988. szeptember az MDF (alapító) tagja, a tatai szervezet alapítója és 1988–1990-es években ügyvivője, 1989–1990-ben az MDF Országos Választmányának tagja. 1990–1991-ben parlamenti képviselőként az Emberi Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja. 1991-től 1994-ig közoktatási államtitkárként részt vett az oktatási (közoktatási, szakképzési, felsőoktatási) alaptörvény munkálatainak irányításában, s a Nemzeti Alaptanterv előkészítésében. 1991–1992-ben a sportügyek felügyelete is feladata volt. 1998-tól a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság tiszteletbeli tagja. Intenzíven foglalkozott a matematikatanítás szakmódszertanával, tantárgy-pedagógiával. Kutatási területét képezte a tehetség és relativitás-kutatás, a helytörténeti a művelődéstörténeti adatgyűjtés. Diákjaival bejárta Erdélyt, a Felvidéket s Kárpátalját. Díjak, kitüntetések: 1984 Beke Manó emlékdíj. 1999 Gábor Dénes Emlékérem.
  M.: Nemeuklideszi geometriák elemei. Bp., 1989. – A tatai népfőiskola emlékeiből (1940–1944). (Tsz.) Tatabánya, 1987. – Tata Barátainak Tájékoztatója. 1–6. kötet. Tata, 1979–1984. – Egyházi iskolák és a magyar társadalom a XXI. század küszöbén (Szerkesztő.) = Pápai Református Kollégiumi Füzetek 2. kötet. Pápa, 1996. – A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának évkönyve 1997–1999. = Pápai Református Kollégium évkönyve 1997–1999. (Társszerkesztő.) Pápa, 1999 – (Pápai Református Kollégiumi füzetek 4. kötet.) Kézirat: A geometria intuitív tárgyalásától a hipotetikus-deduktív felépítése felé (Doktori disszertáció) ELTE. TTK. Bp., 1978. (Az ELTE Matematika könyvtárában.) – Könyvbírálat: MÁTÉ László: Rekurzív sorozatok. Bp. 1980. Ct.: cikkek, tanulmányok folyóiratokban, periodikákban (1963–2000) matematikai, művelődéstörténeti, köznevelési, egyházi, honismereti, iskolai témákban. Módszertani közlemények, ELTE TTK. Szakmódszertani közleményei, Köznevelés, Tankönyvkiadó, Matematika Tanítása, Pedagógiai Szemle, Új Forrás, Honismeret, Képes Kálvin Kalendárium, Magyar Múzeum, Megyei Pedagógiai Körkép, Magyarok Világlapja, Presbiter, Korunk, Szárszói Füzetek, Új Horizont, Keresztyén Nevelés, Református Egyház, Magyar Nemzet, Reformátusok Lapja, Napló, 24 Óra, Pest Megyei Hírlap, Új Magyarország, határainkon túli magyar lapok. A Parlamenti Naplóban és a Parlamenti Jegyzőkönyvekben megjelent országgyűlési felszólalások és interpellációkra adott válaszok. Közéleti és politikai tartalmú interjúk.
  I.: VpMKÉL.